RÓLAM

Belucz Zoltán vagyok Professzionalista versenytáncos, oktató, koreográfus, tánctanár.

20 éve foglalkozom tanítással, 28 éve versenytáncolok, gyakorlok, tanulom a szakmát a mai napig.

Többszörös klubközi, megyei, országos és Magyar bajnok vagyok, a világ legelismertebb versenyein középdöntős, PRO/AM világbajnok.​

Számtalan Magyar és nemzetközi bajnokot képeztem a 20 év alatt, köztük a fiamat is. A jelenlegi Magyar élmezőnyében számos dobogóst illetve bajnokot évekig tanítottam, tanítok, vagy áthaladt a kezeim között valamilyen formában.

Boldoggá tesz, hogy sok embernek megmutathattam ezt az utat, és átélhették azt, amit én is megélhettem ebben a csodálatos műfajban. Büszke vagyok rá, hogy sokaknak bakancslistás vágya a tánc, tánctanulás, hobbi vagy verseny szinten és én segíthetek az álmaik megvalósításában.

Imádom a munkámat, szeretek emberekkel foglalkozni, ugyanakkor nehéz is, de ettől lesz kihívás, öröm, szomorúság, vágy, lelkesedés, beteljesedés, kudarc, kudarcból való felállás, kudarc miatti abbahagyás, újra kezdés.

Ezért ismerem annyira az életet, átérzem a táncosaim útját, hiszen engem is meggyötört kellően, de a boldogság felé is vezetett, tapasztalataimat örömmel osztom meg a tanítványaimmal, hogy ők is megélhessék a táncon keresztül a kiegyensúlyozott életet. Bízom benne, hogy pályafutásom során még sok-sok emberrel oszthatom meg e csodát, és remélem kedves olvasó te is köztük vagy/leszel.

Szeretettel várlak óráimon, tanfolyamaimon!